A Kreatív társasjáték rendszeres időközönként jelentkező játék: adott témára készítenek a résztvevők egy-egy alkotást.
A játékról itt tudhatsz meg többet.
A mostani feladat a Gyerekkori emlék volt. Az egyes munkák alatt elolvashatjátok, ki milyen gyerekkori emlékből kiindulva készítette az alkotását.

Halász Boróka tűzzománc névtáblája a családi kenutúrákat örökíti meg a Tiszán



"Kisgyermek koromban anyukám indiai tunikákban járt otthon, hosszú bokáig érőkben. Mikor nagyobb lettem megörököltem őket, de sajnos már nehezen töltik be eredeti funkciójukat feslettségük miatt. Az egyikük kis darabkája most új funkciót kapott, és talán új életet. Nem a szekrény mélyén alszik tovább, hanem a gyerekpolcon idézi fel a 70-es évek végi, bennem nyomot hagyó hippi korszak végét."

"Amikor kicsi voltam, a szüleim egy idős néni kertjét gondozták, ide jártunk le délutánonként. Testvéreimnek és nekem ez a kert volt maga a paradicsom, ahol szabadon lehetett szüretelni a frissen termett zöldségekből, fára mászni, és eltüzelni a gyomokat. Ebben a kertben állt a kedvenc fám, egy cseresznyefa, mézédes gyümölcsökkel, amit persze már akkor fülbevalóként is használtunk. Innen jött az ötlet, hogy készítsek egy fülest, ami tartósabb az igazi cseresznyénél, de legalább olyan mutatós."

"A Mamámnak volt egy csodás rózsalugasa, szívesen játszottunk ott a kistestvéremmel. Egyszer, már nem emlékszem miért, jól meglöktem a húgomat, valaminek nekiesett, a homlokán keletkezett egy seb. Keservesen sírt. Aznap este senki nem imádkozott olyan buzgón, mint én, reménykedtem, az égiek lesznek oly kegyesek, hogy eltűntetik a sebet; nem azért, mert a tesómért aggódtam, hanem magamért, tudtam másnap anyuéktól hatalmas letolást kapok.... Valamit elronthattam, mert a seb nem tűnt el...
A rózsák jelképezik a lugast, a fekete flitter pedig a feketepontot, a büntetést."

Toritextil kirakós poháralátéte
)
Kwandera! Megnézném a dögös Barbie bőrszerkót!
Colette! De jó, hogy eszembe juttattad a Hétszínvirágot!
Barbie bőrszerkót várjuk utólag! ;-) Én sem lettem kész azzal, amit szerettem volna, szóval csinálhatunk második kört! ;-)
A Hétszínvirág a kedvenc mesém volt oviban, kívülről tudtam az egészet. És alig ismerte valaki, aki nem ugyanabba az oviba járt. Pár éve egy Waldorfos karácsonyi vásáron megláttam a mesekönyvet, azonnal le is csaptam rá. :-)
nah úgy tánik, itt viszont ismerik a Hétszínvirágot, és a Barbiszerkóra is van igény :-)))
LOL....nem gondoltam, hogy bejönne...:D
....nem ígérem ;))
Látom te is kreatív vagy!Nézz be hozzánk és ,ha tudsz segíts és ajánld másoknak is az oldalt egy nemes cél érdekében!Köszönöm,hogy elolvastál!
jotunder-aukcio.blogspot.com/
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Kreatív blog: technikák, ötletek, ajánlók, boltok - minden, aminek kicsit is köze van a kreativitáshoz, kézművességhez


De jók lettek!! :)
- Viki nagyon ötletes,
- Csili nyaklánca gyönyörű,
- a macskuszokat még mindig kedvelem,
- szeretnék egy Hétszínvirágot,
- és jó lenne otthon a Körös-parton ücsörögni és cseresznyét enni... :)
Jómagam...ha lett volna időm...talán egy dögös Barbie bőrszerkót varrok...! :)))))