2010. máj. 12. 19:32 - írta Theia

Mivel én alapvetően Fimo-t használok, a leírás erre vonatkozik... más gyurmát nem használtam huzamosabb ideig.

Tárolás: a megbontott csomagokat kis zacskókba csomagolva tárolom, ezeket a kis zsacskókat pedig egy nagy fémdobozba teszem. Ha papírral érintkezik hosszú távon a gyurma, megkeményedik, kiszárad, nem lehet vele rendesen dolgozni. Ha műanyaghoz ér... nos, azt nézzétek meg itt! Fémdobozon kívül az üveg is alkalmas a gyurma tárolására.

Gáz- vagy villanysütő, illetve égetési hőfok: én kb egy évig gázsütőben égettem, azóta váltottunk villanysütőre, de egyikkel sem volt soha, semmilyen problémám. A csomagolásnak megfelelően mindkét sütőben 130 C-on égettem 30 percig. Egyszer véletlen magasabbra tekertem a hőfokot, ekkor csak annyi történt, hogy a nagyobb hőtől picit megolvadt a gyurma alja, és ahol a tepsivel érintkezett, ott laposabb lett. Még a legelején picit nyitva hagytam a sütőt, de később erről leszoktam, mert teljesen feleslegesnek bizonyult.
A tepsit középre teszem, villanysütőben légkeveréses funkcióra állítom.
Ha félsz, hogy túl magas a hőfok, tegyél be egy darab gyurmát próbának, inkább vedd lejjebb a hőfokot. Inkább, mint hogy egy egész tepsi cucc égjen el...
Mikrohullámú sütőben tilos égetni!

Gyurmát főzni? Ha nagyon sürgősen kell valami kisebb darab, néha kifőzöm sütés helyett. Simán a forrásban lévő vízbe dobom a darabot egy kis időre, nagyon hamar megkeményedik. Ugyanakkor hosszú távon nem érdemes így csinálni, mert a főzés közben kifakul a gyurma, ráadásul könnyen deformálódik.

Miben érdemes égetni? Én sima tepsiben szoktam, alá géppapírt teszek vagy sütőpapírt, de égettem már csempe lapon is. Ez annyiból praktikus, hogy a gyurma jobban rátapad, viszont épp ezért égetés után picit nehezebb is leszedni, illetve ahol a gyurma a csempével érintkezett, ott teljesen sík, de kicsit fényesebb felület keletkezik.

Asztal: általában sima géppapírt szoktam az asztalra teríteni, és azon dolgozom. Ezen jól látszik, hogy hol mennyire tiszta a felület, ha korábban sötétbarnával dolgoztam, nyilván nem fogok ugyanazon a felületen fehéret gyúrni.

Segédeszközök: Ha nagyobb felületet kell ellapítanom, üveglapot használok. ezen felül rendszeresen csak egy sniccert/késpengét szoktam használni.

Akasztók és egyéb elemek rögzítése: a fülbevalókba szánt fém kampót sima drótból szoktam hajlítani, egyébként szerelőpálca néven hobbi boltban is megvehető és megfelelő hosszra vágható. Én a még puha gyurmába szoktam belenyomni a kampót, majd égetés után - mivel a fém nem ég bele a gyurmába - fogóval kihúzom és beragasztom pillanatragasztóval. Ezt mindenképp érdemes megcsinálni, mert ragasztás nélkül használat közben bármikor elengedhet a kampó.
Meg lehet hajlítani a kampó végét és úgy a gyurmába tenni, de ezt felesleges macerának érzem, a pillanatragasztó tutira beválik, ráadásul a kampós vég beleeröltetése a gyurmába sokszor tönkreteszi a formát - ez egy ékszernél különösen fontos.
Azt is lehet, hogy a kampó helyére tűt/fogpiszkálót szúrsz, majd égetés után teszed bele a kampót. Nekem ez azért nem szimpatikus, mert ha peched van és kisebb a lyuk, mint a kampó hossza, újra ki kell szedni, le kell vágni a kampóból, stb - ez pedig macera. Ha égetés előtt szúrod bele a kampót, égetés után csak kihúzod és visszadugod, tuti, hogy a lyuk pont akkora, amekkorára szükség van.

Gyurma beszerzési helyek: Fimo-t a Hobby Művészben szoktam venni, tőlük elvileg neten is lehet rendelni. Nagyobb kiszerelésben még nem láttam, külföldről rendelni pedig nem éri meg igazán. Ha valakinek van jobb tippje, jöhet kommentben. ;-)

Színek keverése: a Fimo színei jól keverhetők egymással, csak kitartóan kell gyúrni. Pl van egy tökjó halványsárga fán, amit rendszeresen szoktam készíteni - na ennek a színét pl mindig keverem. De szerencsére a Fimo elég nagy színválasztékban kapható.

Lakkozás: ezzel óvatosan, mert sok lakk hosszú távon "megeszi" a gyurmát.  A Fimohoz árult Faber lakk elvileg jó, de én még soha nem próbáltam lakkozni...

És még egy jó tanács... moss gyakran kezet!

Kategóriák

technikák , süthető gyurma

Címkék

fimo , süthető gyurma

Eddig 14 komment érkezett ()

  • 1.  mimo
    2010. 09. 02. 10:02

    Szia,

    jó ki leírás, véletlenül azt nem tudod, hogy mennyire tartós, hosszúéletű egy gyurmaékszer? És hogy a különböző hatásokat hogy viseli (pl. víz). Valamint hogy mennyire bőrbarát, pl. nyáron megy az izzadás, akkor egy medál a nyakban nem okozhat-e irritációt?

    köszönöm

  • 2.  Theia
    2010. 09. 04. 16:32

    Nekem vannak 3 éve készült gyurmás cuccaim, és semmi bajuk. Nem hiszem, hogy a bőrrel érintkezve irritációt okozna, általában ami allergiát okoz, az fém, ezen belül is a nikkel, de a gyurma nem tartalmaz ilyet. A vizet abszolút jól bírja, de azért úszáshoz/fürdéshez nem árt levenni.

  • 3.  István
    2010. 11. 21. 21:31

    Üdv!

    Modellező gyurmával mennyire lehet aprólékos munkát végezni? Kis méretű szobrokat szeretnék modellezni speciális célból, és jóval olcsóbb lenne, ha nem faragtatni kellene őket, hanem találnék valamilyen könnyen kezelhető modellező anyagot. A részletességre legyen példa egy játékfigura, pl. GI Joe katona :) ennek van napszemüvege, sisakja, orra, szája, stb., amiknek látszania kellene.

    Előre is köszönöm válaszod!

  • 4.  csilaj
    2011. 01. 01. 10:33

    Boldog új esztendöt kívánok mindenkinek! Mivel negyon kezdö volnák e téren, szeretnék egy tanácsot kérni. Nos a házam falára,ami nagyon pusztának tünik számomra,szeretnék egy dombor római számos nap órát késziteni. S úgy gondoltam ehhez valami féle kiégethetö anyag kéne,mit otthoni körülmények közt is el tudnák készíteni. Sem a szín , sem a vízállóság nem okoz gondot,mert úgy is matt feketére szeretném fényezni! A jó tanácsot elöre is köszönném, csilaj, szlovákiából

  • 5.  Hanna
    2011. 03. 20. 22:10

    szia régóta érdekel hogy a gyurmát száradás után lehet festeni?O.o mármint miután kisütöttem valamilyen festék esetleg megmarad rajta?????

  • 6.  SzanEsz
    2011. 05. 08. 18:14

    Szia!
    az általad említett kedvenc nagykereskedésedben akárki vásárolhat, vagy muszáj a csomagküldőt használni?

  • 7.  Theia
    2011. 05. 10. 18:35

    Háát, nem tudom, én általában meglobogtatom az adószámos papíromat... szerintem egyébként mehetsz anélkül is.

  • 8.  Lina
    2011. 05. 12. 17:31

    Szia,sziasztok!
    Nekem kérdésem az lenne hogy(még nem próbáltam a gyurmázást de ki akarom nagyon jó dolognak tartom)ha két színű gyurmát teszek egymásra és nem gyúrom össze akkor az összesül,vagy össze kell ragasztani valamivel?
    A gyurmát sütés előtt vagy után lehet festeni?
    Köszönöm!
    További szép napot kívánok mindenkinek!

  • 9.  Theia
    2011. 05. 25. 1:10

    nyomkodd össze és akkor összesül :-)

  • 10.  Lina
    2011. 05. 27. 21:29

    Köszönöm válaszod :)
    Még azt szeretném megkérdezni hogy pl.:kitűzőre,bedugós fülire stb. mivel ragasztom rá a gyurmát,mennyire tartós?
    Köszönöm válaszod!
    További szép napokat kívánok :)!

  • 11.  Theia
    2011. 05. 29. 0:56

    uhh, na erre nem tudok választ adni, én ugyanis kétkomponensű ragasztót használok a kitűzőknél meg a bedugós fülinél, de az utóbbi időben nem vagyok vele elégedett, ha pl egy zacskóba dobálok több párat, előbb-utóbb egy-egy minid szétjött. Most próbálok vmi új ragasztót keresni, ami tuti tartós, szóval én is várom a tippeket... :-(

  • 12.  Lina
    2011. 05. 30. 22:20

    Köszönöm azért ha megtudok valamit leírom.:)

  • 13.  Judit
    2011. 06. 04. 18:28

    Sziasztok!
    Kérdésem az lenne, hogy amikor már megformáztam a gyurmát, akkor kell beleraknia a fém fülbevaló akasztót? Vagy csináljak drótból rá egy kis karikát amibe majd beletudom akasztani? Melyik a célszerűbb? Ha az elsőt választom nem fog elégni a fém beakasztó? Előre is köszönöm! :)

  • 14.  Theia
    2011. 06. 04. 20:14

    Szerintem az első verzió a nyerős, és nem, nem ég el a fém akasztó 110 fokon :-)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.